Olyat tesz Trump, amit amerikai elnök még soha: díjat ad a szerinte korrupt sajtó képviselőinek
A vonatkozó hírt hivatalos Twitter-oldalán jelentette be az USA 45. elnöke.
A vonatkozó hírt hivatalos Twitter-oldalán jelentette be az USA 45. elnöke.
Dolgok, amelyeket 2016 végén még nehezen hittünk volna el: lassan egy éve hatalmon van Donald Trump amerikai elnök. Ez az egy év csöppet sem volt unalmas – még azoknak sem, akiket amúgy sem a gazdaság, sem a politika nem hoz lázba – köszönhetően az üzletemberből lett politikus sajátos stílusának és néha börleszkbe hajló Twitter-aktivitásának.
A fát biztonsági és egészségi állapota miatt végzik szinte teljesen ki. A fa az elnöki helikopter közeli le-felszállása miatt keltett széltől betegedett meg.
Hazugnak nevezte az amerikai elnök azokat a nőket, akik azt állítják, korábban szexuálisan zaklatta őket.
A Fehér Ház szerint Flynn őket is megtévesztette.
Inkább egy pszicho-thriller plakátjának tudnánk elképzelni az alábbi képet. Mondjuk egy Stephen King-regényadaptációba.
Cherie DeVille összeállt Coolióval egy igazán komoly projektre: azt mondják, megvan bennük minden, ami ahhoz kell, hogy 2020-ban megnyerjék az amerikai elnökválasztást.
Melania szóvivőjének persze volt néhány keresetlen szava Ivanához.
Szóvivője szerint az amerikai first lady segíteni akarja a drogfüggőség elleni bizottság munkáját, amelyet Donald Trump állított fel az ópiátválság megfékezéséhez.
A titkosszolgálat még időben ártalmatlanította.
A távozás körülményei még zavarosak. Egyes hírek szerint Gorka maga mondott le tanácsadói tisztségéről, mások szerint nem mondott le, de már nem dolgozik a (frissen felújított) Fehér Házban. Mindenesetre a lemondó leveléből több hírportál is idéz.
Távozik a Fehér Házból Steve Bannon, az amerikai elnök stratégiai főtanácsadója – jelentették be magyar idő szerint péntek este.
Trump nem éppen hízelgően beszélt saját munkahelyéről a sporttársainak.
Egy vicces kedvű hekker kegyetlen játékot űzött Trump legbelsőbb körével, mások bőrébe bújva küldözgetett leveleket. Végül az elnök kisebbik fia, Eric Trump buktatta le.
Donald Trump amerikai elnök felmentette hivatalából hétfőn Anthony Scaramuccit, a Fehér Ház kommunikációs igazgatóját.
Anthony Scaramucci a Twitteren azzal védekezett később, hogy hibázott, amikor megbízott egy riporterben, de többé nem tesz ilyet.
Lemondott Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője helyi idő szerint péntek reggel - jelentették fehér házi források alapján az amerikai lapok.